Gazdakönyvtár

Időközben megérkezett egy rendelt könyvem:

Bognár Károly - Mercz Árpád: Szőlőművelés, borkészítés

Tartalmában nagyon jó könyv, sok hasznos információt tartalmaz, bár nem sok minden volt, ami újdonság lett volna számomra, de ennek ellenére megérte az árát. (~2000 Ft)
(A könyv hátoldalán szerepel, nem tudom mennyire aktuális még, de: "A gazdakönyvtár köteteinek ára vállalkozók számára költségként elszámolható!" Mindenesetre ha nem elszámolható, akkor sem egy nagy összeg, megéri az árát.)

A nagy pofáraesés

Előzőekben ugye már leírtam, hogy a bordói lé nem volt egy gazdaságos beruházás, de mindenesetre ha már megvettem, elhasználom, és legalább szép is lesz tőle minden (szép kék). Azután ráérek elgondolkozni a bordói lé készítésén, vagy a rézkén megvételén.
Nem tudtam kivárni azt, hogy a szőlőt permetezni kelljen, így ma hajnalban a gombás szamócákat megszórtam, gondoltam kiélem gyermeki kíváncsiságom. Hát nem... Már a permetlé bekeverésekor gyanús volt, hogy a szer a baba kéktől kb 324 kategóriával világosabb kék. Ekkor még azért bíztam a dologban, de aztán gyorsan csalódnom kellett. A permetezés után kb olyan összkép fogadott, mintha rézkénnel szórtam volna meg. Kékség sehol.
Egy szó mint száz megtanultam a leckét, bordói lét soha az életben nem kell többet venni, inkább rézgálic+thiovit, vagy rézkén.
Íme az összehasonlítás előtte utána:


Update: tudom, hogy nagyon ráakadtam erre a kék dologra de baromira jó szerintem. Persze kinek mi. Aztán gondoltam arra is, lehet, hogy a +kén miatt nem olyan mint kellene, de tudja fene. Csak akkor fog kiderülni, ha magam készítem el a bordói lét (+thiovit).

Kő' kékkő?

Ahogy ígértem, egy írásban kitérek a kékkőre, illetve a permetezésre. A nyolc naponkénti permetezést minden alkalommal kékkővel végezték, és első terveim szerint én is azzal szerettem volna (fő a hagyomány, és az sem elhanyagolható, hogy a lehető leginkább természet kímélően akarok eljárni, így amennyiben lehetséges, csak kontakt szerek jöhetnek szóba ), de egy kis utána járás után ez a tervem mára módosult.


Mi is az a "kékkő"?

Hivatalos nevén rézgálic, vagy rézszulfát. A rézgálicot a növényvédelemben főként bordóilé formájában használják. A bordói lé a gombabetegségek ellen (a lisztharmat kivételével) még ma is az egyik leghatásosabb szer.
Elkészítése kissé körülményes:
A bordói levet permetezésre rendszerint 1-2%-os (és nem nagyobb) töménységben (azaz 1-2 kg rézgálicot számítva 100 1 vízre) használjuk. 1 hl 1%-os bordói lé készítéséhez 1 kg rézgálicot 50 1 vízben feloldunk. Legegyszerűbb, ha a kimért rézgálicot egy hordón vagy kádon keresztülfektetett rúdról, zsákvászonba kötve vagy kosárban, a víz színe alá merítjük. A rézgálic néhány óra alatt feloldódik.
A rézgálic közömbösítéséhez (mivel savas hatású) mész minőségétől függően 1-1,5 kg szalonnás meszet mérünk ki, egy kisebb edényben kevés vízzel szétdörzsöljük, majd vízzel hígítva szitán át 120-150 l-es edénybe (cementkádba) öntjük. Az edényt előzetesen 50 és 100 l-nél megjelöljük. Az átszűrt mésztejet vízzel 50 literre egészítjük ki. A külön készített 50 l rézgálicoldatot lassan, folytonos keverés közben a mésztejhez öntjük. A szalonnás meszet jó minőségű oltatlan mészből 2,5-3-szoros mennyiségű vízzel való oltással készíthetjük (de célszerűbb rögtön oltott meszet venni). Gondoskodni kell arról, hogy a szalonnás meszet 1 ujjnyi vízréteg takarja, mert különben a szalonnás mész megrepedezik, kiszárad, és használhatatlanná válik. A végeredményt minden esetben ellenőrizni kell lakmuszpapírral.

Mint ahogy azt látni lehet, elég macerás dolog, de a fő probléma az vele, hogy lisztharmat ellen nem véd. Gazdaboltokban lehet venni előre elkészített bordói lét, de ha erre adjuk a fejünket, mindenképpen olyat vegyünk, ami + ként is tartalmaz, így már jó minden szőlőt érhető betegség ellen.


Így gondolván én is bevásároltam egy üveggel. Szám szerint 8 deci, 1 %-os oldattal számolva 80 liter permetszerhez lesz elég. Gazdaságossági szempontból azonban elgondolkodtató a 2000 Ft-os ára. Mindenképpen olyan szerrel szeretném permetezni, ami hagyományos, "természetes", tehát nem mindenféle űbermodern vegyszerrel. Emlékeztem arra, hogy gomba ellen "régen" mindig rézkénnel (NEM az olajos rézkénnel) permeteztem. Ezzel összevetve érdekes megállapításra jutottam.


Ugye a bordói lé (+kén) áll egyrészt tribázikus rézszulfátból (215 g/l), valamint hozzáadott kénből (290 g/l). Ezzel szemben a rézkén rézoxikloridból (200 g/l) és kénből (450 g/l). Feltehetőleg a különbség (a kéntartalmon kívül) mindössze annyi, hogy a réz más formában van jelen, de messzemenő következtetéseket nem kívánok levonni, mert a kémiával haragszunk egymásra. :) A rézszulfát hiánya (helyette rézoxiklorid) okozhatja a gyöngyörű kék szín hiányát is a rézkén esetén. Ez a kompromisszum megköthető, ha az árakat nézzük, ugyanis a rézkén litere 2090 Ft, ám nem 100 literre (mint az 1 %-os bordói lé oldat) hanem 0,4 %-os ajánlott hígítással kerekítve 200 liter permetszerre elegendő.
Anyagilag tehát jobb a rézkén a bordói lénél, és "majdnem" ugyan az. Persze azt még nem tudom, hogy hogyan fog reagálni a szőlő a 8 naponkénti rézkénes kezelésre, de remélhetőleg nem lesz vele probléma.

Gondolkoztam a házi kénes bordói lé készítésén is. Ha 100 literre számolok, ahhoz kellene 1 kg rézgálic (860 Ft), kéntartalmú szer (pl thiovit ~250 Ft a hozzá való mennyiség). Így anyagilag ott lennék, ahol a rézkénnel vagyok, viszont sokkal több lenne a macera. Azt hiszem a pénztárca oltárán a rézkén állja meg a legjobban a helyét, persze csak ha nem vagyunk mániákusak, és nem ragaszkodunk a szőlő "égkékre festéséhez".

Lugas tervek

Már korábbi tervek alapján az udvarra kerülne egy lugas, melynek szőlő telepítését még ősszel el szeretném végezni. A helye már megvan, volt régen is lugas az udvaron, de az azóta rég ki lett pusztítva, sajnos minden vázszerkezettel együtt. Ennek pótlására irányul most figyelmem egy jókora része. Hagyományos, boltíves lugast szeretnék, körülbelül 6,5*4,5 méter alapterületen. A szőlő csemegeszőlő lesz, felesleges ide is borszőlőt tenni, szerintem jobb lesz, ha egy-egy nyári estén pihenés közben lehet majd csipegetni a szőlőt. :)



A vázzal egyenlőre még sehol nem állok, ugyanis a régi váz szét lett vagdosva. Megpróbálok keresni használt, méretben ide illő szerkezetet, de valljuk be ennek fikarsznyi esélye sincs. Ha nem jutok egyről a kettőre, akkor csőhajlítót kell keresnem (ismerős ismerősének van, de az megint macerás), amivel meg tudom a vascsöveket szép boltívesre hajlítani. Persze ha ez sem jönne össze, akkor jön a "C" terv, a hagyományos. :) Puszta kéz, malacpörkölő, és melegítés, hajlítás, melegítés, hajlítás. Elég macerás, ha szép munkát akarunk végezni, de ha nincs más...

Jó paraszt szokás szerint...

Ha már az előző írásomban szerepelt a jelenlegi tudásom származtatása (nagyapám) akkor térjünk ki erre egy kicsit bővebben. A régi "parasztvilágban" a legtöbb háznál műveltek borszőlőt. Az akkori (leegyszerűsített) borkészítési eljárás azonban sokban különbözött a maitól. Vegyük hát ezt górcső alá. (Itt kell leszögeznem, hogy én az egyszerű alföldi ember 60 évvel ezelőtti borkészítését mutatom be, nem pedig a "tanult" borászét.)

A szőlőt fejművelésben művelték, rövidcsapos metszéssel. Egy tőkén mindig hagytak 3-4 (esetenként akár 5) termőcsapot, és ugyan ennyi ugarcsapot.

(Balról jobbra: egyrügyes, kétrügyes metszés ugarcsappal (a szaggatott vonal a következő évi hajtásokat jelzi, a rövid folytonos a metszés helyét))

Takarás, nyitás, trágyázás:

A tőkéket minden évben takarták, de a népi beszéd szerint nem a fagy miatt, hanem az ónos eső miatt. Ugyanis ha az ónos eső ráfagyott a rügyekre, majd néhány órán át rajta maradt, a szem "bevakult". A takarással az alsó rügyeket meg tudták ettől a jelenségtől óvni.
Másik fő szempontja a trágyázás volt. Minden évben trágyáztak, kétféle módon. Egyik évben a betakart szőlők közötti (a takarás miatt kialakult) barázdába szórtak közvetlenül a takarás után trágyát, melyet a téli hó tavaszi olvadása során mélyebbre mosott. Tavasszal erre a trágyára nyitottak, így a föld alá került, jöhetett ide a vetemény. (Előszeretettel ültettek konyhanövényeket a szőlősorokba, illetve a szőlőföldek végébe. Répát, zöldséget, hagymát, a föld végébe tököt. Az itt termett tökök közül nem volt ritka az 50-60 kilós sem!)
A következő évben már nem a barázdába, hanem a betakarás előtt, a szőlők tövéhez szórtak trágyát, majd csak ez után takarták be azt. Tavaszra ez kiválóan megért. Két évente így váltogatták a trágyázás módját, de nem volt soha olyan év, amikor ne trágyáztak volna. Persze ezzel mindig csak nyertek, hiszen az állatok után is el tudták takarítani a trágyát, és a szőlő (illetve a vetemény) is gazdagabb termést nyújtott.


Permetezés:

Ez egy kritikus pont volt a régi paraszti világban. Májusban kezdtek el permetezni, majd ezt követően 8 naponta permeteztek. Aki már a 8. napon nem tudott ismét megpermetezni, gyakran panaszkodott a kevés idejére. Persze abban az időben nem a ma kapható "modern" vegyszerekkel történt a permetezés, hanem egyszerű kékkővel. Erre még később részletesen kitérünk. A 8 naponkénti permetezést májustól egészen Péter-Pálig végezték. (június vége) Nálunk ekkor van a búcsú is, így mindig tudták hogy mikor kell abbahagyni a permetezést attól függetlenül, hogy tisztában voltak-e a dátummal.


Szüret:

A szüretelés mindig közösségi munka volt. A család, az ismerősök összegyűltek, minden alkalommal a hagyományos birkapörkölt mellett ünnepelték munkájukat. Persze egy kis bor mindig lecsúszott az ebéd után.
A fehér bort (amit zöld-fehér néven neveztek) többnyire Mézes, Dinka, illetve Szlanka fajtákból készítették. Szlankát mindig keverni kellett valami más szőlő mustjával, mert jó évben is csak 14 fokos mustot sikerült belőle nyerni. Ezeket a cefréket soha nem áztatták, préselés után mindig ment a hordóba a nedű. A préseléssel is óvatosan bántak, hiszen a törkölyt felhasználták később pálinka főzésre. (Ősszel leásott kútgyűrűbe összegyűjtötték, a seprűt ráöntötték, letakarták fóliával, majd földet szórtak rá, egy kis dombot kialakítva ezzel. Mikor tavasszal a hó elolvadt, a víz lefolyt róla, előásták, és mehetett a pálinkafőzdébe.)
A vörösbort (fukszosként emlegették) mustját érdekes módon csak egy napig hagyták a törkölyön. Leggyakoribb alapanyaga az oportó (kékoportó, vagyis portugieser), és a kadarka volt. A történetek szerint annyira erős volt a lé színe, hogy elég volt egy napig áztatni. Ha kézzel zúzták a szemeket, akkor a kezeket így is vörösre festette. Egy nap után ez is mehetett a présbe, majd a hordóba.


A hordóban lévő mustot nem töltötték tele, viszont nem is zárták le a hordót. Felállították, és hagyták, a forrás hadd hozza fel a hordó tetejére a benne maradt növényi részeket. Miután a zajos forrás befejeződött, a hordókat feltöltötték, és fejjel lefelé rátették a hordó nyílására a végdugót. (végdugó, aminek a helyére a csapot ütik be, a másik pedig a szájdugó) Ezzel a még képződő gázok ki tudtak jutni a hordóból. (A kotyogót még csak hírről sem ismerték, nagyapám a mai napig nem tudja pontosan, mi az.) Ha a csendes forrás is befejeződött, beütötték a végdugót, és hasára fordították a hordót. Egész decemberig hozzá sem nyúltak. Az első fejtés ekkor, a második pedig rá következően 1-1,5 hónapra történt.
Ha a bort el akarták adni, nem volt gondjuk ezzel. Voltak mustátvételek. Ilyenkor az előre meghirdetett napokon összegyűlt a falu apraja nagyja a maga mustjával (persze csak egy részével, mindenki gondolt a saját fogyasztására is) és a hordókat az átvevőhelyekre gurították, ahol rövid fokolás után az értékének megfelelő pénzt kapták. Érdekes, hogy már akkor is jóval keresettebb volt a fehér bor, mert annak a mustját, még ha alacsonyabb cukorfokkal rendelkezett is mint egy másik vörös, magasabb áron vették át.
A bor palackozása a paraszti világban fel sem merült, mire a következő szüretnek eljött az ideje, az előző évi termés elfogyott. (pedig volt, hogy 60 hektoliter mustjuk lett)

Egyenlőre ennyi, hamarosan folyt.köv.

(A fenti fotók mint családi képek, kérem ezt figyelembe venni további használat előtt.)

A kezdet

Kedves olvasó. Saját magam unszolására indítottam ezt a blogot. Célom a tapasztalataim megosztása, további tapasztalat szerzés a szőlő művelése, illetve a borászat terén. Persze még nagyon amatőr vagyok a témában, de igyekszem minél többet minél gyorsabban tanulni. :) Vonzalmam a borászat iránt két fő irányból érkezett.

• Az egyik családi vonás: nagyapámék, gyerekkorában elég jómódúnak számítottak, a helyi viszonylatokhoz képest szép mennyiségű szőlőjük is volt, minimum 2 hold, de bizonyos időkben akár 5 is megvolt. (Ne felejtsük el, az Alföldön vagyunk, 1900-as évek dereka.) Ő az, akinek jelenlegi szőlőművelési, "borászati" tudásom köszönhetem.
• Vonzalmam másik oldala az, hogy főiskolára Gyöngyösre jártam, ahol bizony gyakran meglátogattuk a helyi farkasmályi pincéket. Nem tartom még magam (sajnos) jó borfelismerőnek, de érdemes megemlíteni, hogy a nyár folyamán volt az ismeretségünkben egy esküvő, ahová jó vidéki szokás szerint meghívtak engem is, hogy segítsek készülődni. Persze mondanom sem kell, már előtte való napok is úgy teltek, hogy a napi kemény munkát kellemes borozgatással nyugtáztuk. Első alkalommal, mikor megközelítette orrom a borospoharat (pontosabban jobb híján üdítőspoharat) azonnal éreztem, hogy ismerem ezt a bort. Ízlelés után tudatosult bennem, a már jól ismert farkasmályi borok egyike volt. Kezdetnek borfelismerés terén egész jó. :)

Szőlő terén minden munkát végeztem már, kivéve a metszést (a legfontosabbat). Természetesen sor kerül erre tavasszal, amiről itt is beszámolok.

Bor terén azért nem vagyok teljesen szűz. :) Ha nem is szőlőből, de almából már csináltam hasonló nedűt. Szándékosan nem neveztem bornak, hiszen tudjuk, a bortörvény tiltja a nem szőlőből készült erjesztett italokat bornak nevezni. Hivatalos neve cider, egyes helyeken cidre.

Sajnos ennek készítésekor még nem merült fel a blog írás lehetősége, ezért nem tudok képi dokumentációkkal szolgálni, de ez a jövőben változni fog.
Összességében jól sikerült, bár mennyiségileg nem nevezném tehetősnek. Mindössze 12-13 liter használható, tiszta, derített cidert sikerült készítenem. Ízével azonban meg voltam elégedve, kellemes, üde ízű "frissítőként" szolgált. Ám egyre nagyon figyelni kellett: alacsony alkoholtartalma miatt a bontott üvegeket hamar el kellett fogyasztani, mert hajlamos volt a borjúsodásra. (nálunk így nevezik a bor virágosodását, mikor a bor felszínén vékony fehér réteg képződik, ezzel egyidejűleg az alkohol is bomlásnak indul egy bizonyos gombának köszönhetően.)


Kezdetnek ennyi, hamarosan folyt.köv.