2010. április 6., kedd

Tavaszi helyzetjelentés







Tessék lássék gőzerővel beindult a tavasz, a gyümölcsfák már virágba borultak, a vetemény is kezd éledni. A borokat kissé elhanyagoltam, és ennek meg is lett a következménye, az egyik demizsonban a bor csupa borvirág lett. Ijedtemben megmértem a hordó szabad-kénessav szintjét, erre még jobban megijedtem. :D Kemény 5 g/hl volt, gyorsan pótolni kellett. Az öregebb szőlők (ez mind csemege) metszése megtörtént, a nedvkeringés már erősen megindult, így könnyeztek is a tőkék rendesen. Metszésnél egy tipp: a metszés mindig féloldalas legyen (srég vagy mi), és úgy ejtsük, hogy ne a szem felé "könnyezzen" a tőke, mert ettől könnyen bevakulhat a szem.
A friss telepítésen a csirkézést még nem bántom, egy ideig még rajta marad.
Idén először melegágyat is készítettem (a keretet vettem), így a kert rész - mind a valóságban, mind a blogban - ezzel kibővül. A káposzta már kibújt, a növényvédelemről kicsit később írok majd.

Melegágy

Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, melót az élvezettel, és készítettem egy kis borosüveg tároló polcot. A következő napokban/hetekben egy teljes falat betakaró boros-szekrény is el fog készülni, illetve egy tömörfa láda, amiben néhány palack bor kerül eltárolásra azzal a szigorú instrukcióval, hogy csak akkor lehet a ládát kinyitni, ha már unokáim lesznek. :D

Általam táblásított fenyőből


2 megjegyzés:

  1. Üdv!
    Már nagyjából végigolvastam a blogod. Most újrakezdem alaposan átrágni magam rajta. Nagyon tanulságos és élvezetes is egyben.

    Itt a szüret. Lesznek új bejegyzések?
    Én tegnap szüreteltem. Debrecen alatt lakom.
    :)
    Üdv
    Tibi

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Kicsit el vagyok havazva, ezért szünetelt eddig a blog, de ígérem lesznek új bejegyzések. Szívesen olvasnám ha lenne vmi beszámolód a szüretről, mit szüreteltél, mennyit milyen eredménnyel stb. Küldj e-mailt!:)

    VálaszTörlés